Oldal betöltése

Rólunk

A kezdetek...

A fehérvári közlekedési vállalatok egyesülésével jött létre az AKÖV, ami maga után vonta a közlekedési cégek által az ötvenes években működtetett sportegyesületek összeolvadását is, 1960. decemberében.

A székesfehérvári öttusa régi múltra tekint vissza, bár világraszóló sikerei jó másfél tizednyi időre tehetők. Na persze, ehhez kellettek a jó alapok, a régmúlt idők kiváló munkája is.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/id_Katona_F_02.jpg
Jakab Endre által beindított szakosztály első sikeres háromtusa csapata a 60-s évekből:
Állósor: Szücs János, Johanek József, id. Katona Ferenc
Ülősor: Pákozdi Ferenc, Jakab Endre, Hajdú Éva,Dobó István
De kezdjük a történetünket az elején. Az úgy kezdődött, hogy… Jakab Endre testnevelő tanár elhatározta, amikor visszajött Székesfehérvárra tanítani, hogy a városban lesz, csakazértis lesz öttusa-sport. Pedig igencsak sokan furcsállották tervét. Öttusa, itt…? És mégis lőn, merthogy Jakab Endre elkezdte tanítani azt, ráadásul nem középiskolás fokon. Kezdetben, középiskolában, a 320-as ipari tanuló intézetben képezte a sportág „inasait” reménybeli mesterekké. Erről a bázisról nőtt ki a legendás id. Katona, Pákozdi, Johanek, Dobó csapat. A fizikai képességek mellett a „lelki” gyakorlatok is hozzájárultak a sikerhez. Ilyen volt például ama bravúr, hogy háromezer méteren a futás megkezdése előtt csupán balhéból térdelő rajttal indultak a volános fiúk, s szakították le az ellenfelet, megroggyantván azok lelkivilágát…
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Jakab_Endre.jpg
Jakab Endre
(1923.04.25 - 1974.01.17)
Gyermekkorát (édesapja Vitéz Jakab István vezényelt katonatiszt) az ország több városában töltötte. 1941. július 05-én édesapja révén vitézzé avatták.

Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott a Hunyadi Mátyás Felső Kereskedelmi Iskolában végezte, 1943-ig a háború után egy évet a Testnevelési Főiskolán tanult, ahonnan, apja vitézi címe miatt eltávolították. Egy évvel később - miközben vagonrakodásból él - befejezi a főiskolát levelező tagozaton.

A fehérvári öttusázás és Jakab Endre neve elválaszthatatlan egymástól.

1954-ben került vissza Budapestről Székesfehérvárra.

1955-ben vezeti a székesfehérvári Traktor SE versenyzőit, akik már indulnak háromtusa versenyeken. 1956-ban az első ifjúsági öttusaversenyen Baldauf Tibor 3. helyezést ér el, az azévi Eb-n pedig 5. lett.

1959-ben (már az MHS színeiben) az ifi háromtusa Eb-n aranyérmet nyert csapata, felnőttben pedig ezüstérmet szereztek. Ettől kezdve már öttusa szakosztályként működtek.

A Volán 1971-ben vette át a versenyzőket és az edzőket a székesfehérvári Földművesszövetkezet T.C-től.
Jakab Endre sokat harcolt azért, hogy a szakosztálynak legyen saját lovardája. A hetvenes évek elején kezdtek hozzá a mai lovarda helyén az építéshez, de az első kezdetleges lovarda elkészültét már nem érte meg. Szinte jelképes, hogy egy sportértekezleten ölte meg (alig 50 évesen) az infarktus és talán a közömbösség.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/nevado.jpg
Csáder Dezső
öttusa szakosztályelnök

konyv09

kép 10 / 10

A magyar öttusa legnagyobb bázisa a székesfehérvári Volán Öttusa Szakosztálya, melynek alapjait Jakab Endre, a sportág rajongója, a szívós harcos, kíváló szakember teremtette meg. Emlékét, tanításait ma is őrzik tanítványai, és munkásságát elismerendő javasoljuk, hogy a Volán lovarda az ALBA VOLÁN Jakab Endre Öttusa Lovarda nevet viselje.
A szakosztály úttörői id. Katona Ferenc, Pákozdi Ferenc, Johanek József, Szűcs János, Dobó István volt, akik az első bajnoki címét nyerték az öttusa szakosztálynak. Pozsonyi András volt az, aki - saját nevelésű versenyzőként - az Alba Volánból elsőként vett részt jelentős világversenyeken a magyar válogatott színeiben. Az öttusa versenyzők nagy részét ebben az időben még Budapestről igazolta a szakosztály. Ők sikeresen szerepeltek a különböző megmérettetéseken és ezáltal Fehérváron hagyományt teremtettek az öttusának.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/id_Katona_F_01.jpg
előtérben: Jakab Endre, Mujzer József, id. Katona Ferenc, Balczó András
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/id_Katona_F_03.jpg
id. Katona Ferenc - 1960. évi öttusa országos bajnokság
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/A_70s_evek_csapata.jpg
A 70-s évek csapata: Nagy Gyula, Korponai István, Pozsonyi András, Dóczi Tibor, Vass György
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Demeter_es_Vass_Gy.jpg
"Előttem az utódom." Vass György ad tanácsot az ausztrál felnőtt vb-n Demeter Józsefnek.

Vivas_regi02

kép 1 / 9

Korabeli újságcikkek

Az 1954. év legeredményesebb céllövői

A megyei TSB mellett működő Lövész Társadalmi Szövetség elkészitette az 1954-es év legeredményesebb céllövőinek rangsorát. E szerint az első helyre Jakab Endre a Fehérvári Honvéd sportolója került, aki a múlt évben átlag 253.63 köregységet ért el. A további helyezések a következők: 2. Parapatics József (Fehérvári Honvéd) 253.12, 3. Vass Tibor (Fehérvári Honvéd) 249.50, 4. Szalai József (Fehérvári Honvéd) 240.13, 5. Micheller Ferenc (Fehérvári Honvéd) 245.58, 6. Simon József (Fehérvári Honvéd) 244.87, 7. Kiliti Lajos (Fehérvári Dózsa) 244.64, 8. Cspmai István (Fehérvári Dózsa) 244.13, 9. Csomai Károly (Fehérvári Dózsa) 244.09, 10. Bukszár Béla (Fehérvári Dózsa) 242.12, 11. Győrfi Tamás (Fehérvári Honvéd) 241.46, 12. Uj Lajos (Fehérvári Honvéd) 237.90, 13. Eper Antal (Zalka Máté)234.18, 14. Papp Károly (Fehérvári Dózsa) 233, 15. Koller Henrik (Fehérvári Dózsa) 230.36, átlagköregységgel.

Fiatal fehérvári céllövész nagysikere Budapesten

Budapesten megrendezett országos céllövőbajnokságon Jakab Endre a Szabadságharcos Szövetség bauxitgyári és Jeszenszky Lajos bauxitgyári versenyzők vettek részt Székesfehérvárról sikerrel.

Jakab Endre a 30 lövés ötalakos gyorstüzelő pisztolylövésben 276 körrel 3. helyezett és 30 lövéses célpisztolylövésben 249 körrel szintén 3. lett s egyben a legeredményesebb vidéki pisztolyversenyző. Jeszenszky Lajos 203 körrel 5. lett a célpisztolylövésben.

Jakab Endre figyelemre méltó eredménye Budapesten

Jakab Endre a bauxit céllövője vasárnap indult az országos céllövő bajnokságokon. Jakab az ötalakos célpisztolyban a 44 résztvevő közül a 20. helyen végzett. A fehérvári céllövő pisztolyhiba miatt került csak a 20. helyre. Ugyancsak pisztolyhiba miatt mindössze 15. helyen végzett Takács Károly olimpiai bajnok is. A fehérvári versenyző eredménye figyelemreméltó mivel minden edzés nélkül érte el ezt az eredményt.

Jól szerepeltek a Fehérvári Traktor háromtusázói az elmúlt év utolsó céllövő versenyén

A Budapesti MÖHOSZ háromtusa szakosztálya 1955. december 31.-én céllövőversenyt rendezett Budapesten. A versenyen a Budapesti Honvéd SE, a Budapesti Dózsa, a Budapesti MTSK, a Budapesti MÖHOSZ versenyzőin kívül a Fehérvári Traktor háromtusázói is résztvettek. A fehérvári versenyzők fedettpálya hiánya miatt kevés edzéssel rendelkeztek, mégis a versenyen elért eredményük jónak mondható. Részletes eredményeik:

Háromtusa pisztolylövésben: 1. Jakab Endre, 2. Magyar László, (mindkettő Fehérvári Traktor versenyzője), 3. Krieger (Budapesti Honvéd).

Öttusa pisztolylövésben: 1. Bujtás (Bp. MTSK), 2. Jakab Endre (Fehérvári Traktor), 3. Magyar László (Fehérvári Traktor).

Ki szoríthatja meg Takácsot - a céllövők vasárnapi versenyén?

Az alkotmány-utcai fedettpályán vasárnap lebonyolításra kerülö egyalakos, 30 lövéses egyéni verseny megnyerésére Takács Károlynak van ismét a legnagyobb esélye, noha az erősen formába lendült Somfai és Börzsönyi dr. megszoríthatja Takácsot a verseny folyamán. A helyezésekért folyó (előreláthatólag nagy küzdelembe) Hegedűs F., Sebestyén, Karcsán, Szöllösi, Hamvay, Szondi, Jakab, Berzsenyi dr és Gregor szólhatnak még bele.

Öttusa-verseny!

Az új év első öttusaversenyét szombaton és vasárnap a CsMTK rendezi három számból álló részversenyt, melyen a következő kilenc versenyző vesz részt: Karácsony, Hegedűs F., Hegedűs I., Szondy, Rátonyi, Bellaágh, Somlai, Benedek és Jakab. Szombaton reggel 10 órakkor rendezik a Testnevelési ház alagsorában (Alkotmány utca 3.) a pisztolylövést, majd utána a párbajtőrvívást, vasárnap délután 2 órakor pedig a Tattersall fedett lovardában az ugratóversenyt.

Helyőrségi kispuskás verseny

- A SZÉKESFEHÉRVÁRI HELYŐRSÉGI TISZTI KLUB 30 lövéses kispuskás versenyt rendezett. A rossz látási viszonyok közt lezajlott verseny eredményei a következők: Jakab Endre 264, Győrffy Tamás 255, Parapatits József 251, Buhnár Béla 249, Szalai József 248 találattal. A lövők valamennyien a székesfehérvári HSE versenyzői.

Idegenben

Második Jakab Endre , a Fehérvári Honvéd versenyzője, 256 köregységgel. A csapatversenyben a Fehérvári Honvéd első csapata szerezte meg az elsőséget, 1260 köregységgel a Fehérvári Dózsa előtt, amely 1207 köregységet ért el. Harmadik a Fehérvári Honvéd II. csapata, negyedik pedig a Zalka Máté Vasas csapata lett 1138, illetve 704 köregységgel.

Vasárnap osztják ki, "Szabadságharcos nap" keretében a "Felszabadulási emlékverseny"
győzteseinek a dijakat és jelvényeket

A Magyar Szabadságharcos Szövetség fehérvári alapszervezete vasárnap délután 5 órai kezdettel a székházban szabadságharcos napot tart. A nap keretében osztják ki az április 2.-án lefolytatott Felszabadulási Céllövő emlékverseny nyerteseinek a díjakat és a jelvényeket. Az ünnepi nap műsorán a városi SzIT kulturgárdája tart kulturműsort. A Szabadságharcos Országos Központ értesítése alapján a következők jogosultak lövészjelvény viselésére: Kall Kálmán (Vadásztöltény), Jakab Endre (Bauxit), Csomai István (Bőrgyár), Csomai Károly (Pénzügyőrség), Újvári József (MÁV), Jeszenszky Lajos (Bauxit), Süveges Ferenc (MÁV), Palásti László (Rendőrség). Az I. számú csapatversenyt a Népbolt (Jakó, Meze, Takács, Viniczai, Kovács)csapata nyerte meg a Bauxit csapata előtt. A II. számú csapatversenyt a MÁV járműjavító (Ujvári, Süveges, Szabó, Kálmán, Veszeli) csapata nyerte meg a Bauxit előtt. A női csapatversenyben az Államvédelmi Hatóság (Csürkiné, Patai, Homályosné, Herkl, Hajdina) csapatat győzött a Vadásztölténygyár csapata előtt. Az I. számú egyéni győztes Rossel (Mez. Ig), 2. Jákó (Népbolt), 3. Mezei (Népbolt). A II. számú egyéniben első lett Kail (Vadásztöltény), 2. Jakab (Bauxit), 3. Csomai (Bőrgyár). A nő egyénit Csürkéné (AVH) nyerte Patai és Homályosné előtt.

Amikor egyre több az eredmény...

Riportok, visszaemlékezések:

S jött egy újabb fejezet. 1977-ben kezdte el a szakmai tevékenységét az utánpótlásánál a későbbi sikerek kovácsa, Kulcsár Antal. Akit hajdan megmosolyogtak, mert…

- Mert kijelentettem, hogy innen, Székesfehérvárról világ- és Európa-bajnokok fognak kikerülni. Azokat a célokat tűztem ki magam - magunk! - elé, amelyek mindennapi munkánkat jelentik a napjainkban.

Miután a versenyzői pályafutásomat befejeztem, a szamárlétra alsó fokán kezdtem az edzőséget, a kicsiknél. Azzal a tevékenységgel tehát, amely a legfontosabb munka tulajdonképpen. A körülmények egy kezdő öttusaszakosztály körülményei voltak, ma pedig úgy hiszem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy világszínvonalon dolgozunk mind a létesítményeket, mind az emberanyagot, az edzőgárdát tekintve. Sokan, sokszor megkérdezték, hogy a szélmalomharcnak tűnő csaták sorozata, - amelyek végül is engem igazoltak - nem fárasztanak-e? Nem akartam soha azt mondani, hogy a csodába az egésszel, nem csinálom tovább. Nem, ezt soha nem akartam mondani, mert amit elkezdek, azt mindig végig is viszem, bár megvallom őszintén, most úgy érzem, mintha kissé nehezen bírnám például a 2000 olimpia utáni lelki megpróbáltatásokat... Hogy mi volt a legnehezebb dolog az évek során? Megküzdeni az előítéletekkel. Ebből következik az, hogy tényleg nagyon sokszor voltak már megvalósítatlan ígéreteim önmagam felé, de ezek az elhatározások aztán csak másnapig tartottak... Voltak, persze, hogy voltak jelentkező edzők - különösen az elmúlt években -, akik jöttek, és velem akartak dolgozni, de én ragaszkodom az edzői stábomhoz, azokhoz, akikkel egyformák az öttusáról, a munkáról vallott nézeteink, a gondolkodásunk. Van egy rejtett, titkos vágyam, amiért már évek óta dolgozom, de még messze vagyunk e munka végétől. Jelesül: azt szeretném elérni, hogya sportklub hasonlítson egy igazi klubra, egy olyan emberi közösségre, ahol túl a sportkötődésen valóban egymásért dolgoznak.

Álmodozó vagyok? Lehet, vállalom. De megcsinálom - ezt is... Merthogy ezt a hatalmas utánpótlást, ami nálunk ténykedik, segíteni kell a változó társadalmi körülmények közötti eligazodásban. Hogy milyen lesz a jövő? Jó lenne, ha tudnánk...

Kulcsár Antal
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/1983_Demeter_J_junior_OB.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/1983_Demeter_J_IBV.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Demeter_J_01.jpg
Demeter József
Kulcsár Antal eleinte a felnőtteknél csak lövőedző volt, de mint kiderült, célba talált, minden szinten, minden versenyágban… Aztán 1983-ban megbízták a vezetőedzői feladatok ellátásával. S ettől az időtől datálható az Alba Volán SC Öttusa Szakosztályánál a sikersztori kezdete. Ekkor kezdődött a sportiskolás rendszer kiépülése is. Ennek keretében óvodás és általános iskolás úszótanfolyamainkon évente 450 - 500 gyerekkel szerettetik meg a vizet és a sportmozgásokat, illetve tanítják meg úszni őket. Belőlük választják ki azokat a gyerekeket, akik a szakosztály közvetlen utánpótlását képezik. Ez körülbelül 200 főt jelent. Erre a létszámra alapozódnak azok az eredmények, amelyek közel 20 éve a kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerek alapjai. Az első nemzetközi diadalokat Demeter Józsi, vagy ahogy rövidebben, egyszerűbben mindenki hívja: D. Józsi - nevéhez lehet fűzni, az ő eredményessége jelentette a Kulcsár-féle munka helyességét. D. Józsi 1983-ban, Los Angelesben csapatban junior-világbajnok lett, egyéniben pedig a dobogó második fokára állhatott. Két év múlva Melbourne-ban a felnőtt vb-n is ezüstérmet szerzett - a csapat tagjaként.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Demeter_J_02.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Demeter_J_egyeni_csucs_orome.jpg
Demeter József
Aztán jött a korona a koronázó városból érkezett öttusázó ténykedésére: Nyugat-Berlinben, 1987-ben rendezték meg a sportág első Európa-bajnokságát, s a történelmi aranyérmet Demeter József nyakába akasztották, s ő állhatott fel a kontinens tetejére, s integethetett vissza a magasból. És szállhatott le onnan.

"Hiába, a központi felkészítést nem neki találták ki."

- Menni kellett, mégpedig hetente sokszor Budapestre. Eleinte nem volt semmi gond, hiszen elfogadták, hogy háromtusázóként is jó eredményeim voltak, így hamar befogadtak az öttusázók is a válogatottban. A vidékiség néha nyűg volt felnőttként… Ami Berlint illeti, a válogatók alapján vita nélkül helyem volt a csapatban. Mielőtt megkezdődött az Eb, azt mondtam, s ezt hangosan is kijelentettem, hogy a hatodik hellyel elégedett lennék. Aztán ahogy teltek a napok, s kerültek a számok mögénk, egyre inkább megjött az étvágyam. Jagorasvili és Kadlec voltak a fő vetélytársaim. Az könnyebbség volt, hogy az öttusa akkoriban még öt napig tartott. A lövészetnél még izgultam, a vívás nagyon jó lett, holtversenyben nyertem azt a számot. A zárás, a lovaglás előtt még Jagorasvili vezetett, volt két rontása, így - mivel utolsónak lovagoltam - tudtuk, hogy egy rontással Európa-bajnok lehetek. Volt is nagy izgalom, amikor lóra szálltam, s volt nagy öröm, amikor befejeztem hibátlanul, az első Európa-bajnokság győzteseként Jagorasvili és Kadlec előtt. Csapatban Martinekkel és Dobival ezüstérmet szereztünk a Szovjetunió mögött. - Demeter József Európa-bajnok, ma a szakosztály technikai vezetőjének emlékei a múltról.
Demeter József

És jöttek a fiatal tehetségek hosszú, sűrű, tömött sorokban. Ráadásul - Pécsi Mónika és Heilig Anita kivételével, nem is igazolt versenyzőt a Kulcsár-csapat, saját nevelésű fiatalokkal érték el a sikereiket. Egyre bővült a volános bázis, mind jobban kiépült az a rendszer, amelyik ontotta a tehetségeket.
Az Alba Volán SC első ütőképes öttusa CSAPATA. 1986 - ban a megnyerhető négy bajnoki címből hármat az Alba Volán SC versenyzői nyertek meg.
Schütz Tamás, Hódosi Gábor, Varga Zsolt, Varga Domokos, Dóczi Tibor, ...., Kovács Zoltán, Balázs Péter, Slett Tamás, Katona Ferenc, Antonovics Tamás, Kalocsai László, Koroponai István, Magyar Atilla, Kulcsár Antal
Schütz Tamás, Hódosi Gábor, Varga Zsolt, Varga Domokos, Dóczi Tibor, ...., Kovács Zoltán, Balázs Péter, Slett Tamás, Katona Ferenc, Antonovics Tamás, Kalocsai László, Koroponai István, Magyar Atilla, Kulcsár Antal
- Az első és legfontosabb feladataim egyikének azt tekintettem, hogy felépüljön az a szervezet, az a rendszer az utánpótlás korosztálytól a felnőttekig, amely megannyi finomítás után napjainkra évente több, mint tíz érmet hoz a világból a különböző korosztályokban. A legkisebbekkel kezdjük a munkát, akik különböző lépcsőkön juthatnak fel a csúcsra. Lényeges dolognak tekintettem, hogy ezeken a lépcsőkön, lépcsőfordulókon a versenyzésből kiöregedett saját nevelésű edzőink neveljék a versenyzőinket, így a kezdetektől végig a mi szisztémánk alapján készülhetnek.

Kulcsár Antal

És jöttek, egyre csak jöttek. Pécsi Mónika mellett már ott volt a sikerküszöbön Katona Ferenc, Kalocsai László, Slett Tamás, Magyar Attila és sokan mások. Kár, hogy a központi felkészülés anomáliái miatt ez a generáció nem tudott olyan eredményes lenni, mint ahogy azt tehetségük alapján várható volt.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Katona_F_01.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Katona_F_1988__Kairoi.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Katona_F_02.jpg
Katona Ferenc
- "Mindig küzdöttem, harcoltam a központi felkészítés ellen. Egyrészt mert mi fehérváriak vagyunk, másrészt pedig amiatt, mert ott nem azt a munkát végezték, végeztették, ami szerintem a sikerhez kellett volna. Sajnálom Katona Fecóékat, mert sokkal többre vihették volna... "
Kulcsár Antal az előítéletek, a hiábavalónak tűnő harcok eme időszakáról
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Katona_F_1990_jun_VB_csap.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Katona_F_lovas_verseny_baracska.jpg
Katona Ferenc
Bizonyára Kulcsár mester állítását támasztja alá, hogy ifj. Katona Ferenc négyszeres junior világbajnok volt ebből kettő volt az egyéni siker! -, sőt, első felnőtt évében a magyar világsztárok előtt megnyerte a magyar bajnokságot is. A fehérvári junior vb-n Sárfalvit, Csernokot is megelőzte, aztán Katona később mégsem kapott helyet a felnőtt válogatottban. Menedzselés híján úgy fejezte be a pályafutását, hogy a felnőttek között a válogatottban sem a Vb-n, sem az Eb-n nem kapott bizonyítási lehetőséget. Jó hír, hogy ma a volános edzőcsapat tagja, s a kicsik lesik minden szavát, mozdulatát. Ám nem csak ő jutott ebből a „majdnem” aranycsapatból erre a sorsra. Kalocsai László nemzetközi győzelmekre volt képes - az IBV-ken háromszor is állhatott a dobogó tetején az egyéni verseny végén - felnőttként mégis úgy kezelték, mintha nem is lett volna.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Kalocs_L_1988_IBV.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/ifi_junior_OB_Kalocs_L_Szloboda_J_Gallai_I_Kulcsar_A_Hegedus_S_Katona_F_Kocsis_I.jpg
Kalocsai László 1988-ban az IBV-n, amikor legyőzte a későbbi kétszeres olimpiai ezüstérmes Eduard Zenovkát.
Jó hangulat egy ifi-junior OB után. Kalocsai L,Szloboda J, Gallai I, Kulcsár Á, Hegedűs S, Katona F, Kocsis I.
Utánuk szebb évek következtek. Kulcsár Ágnes nyitotta az „aranyos” sort. Junior világbajnok lett, majd a felnőtt Eb-n is nyert, a váltócsapat tagjaként. Sajnálatos módon Ágnes - bár sokra hivatott lett volna - nem tudta befutni azt a pályát, amelyet szeretett volna, amely úton a tehetsége alapján végig kellett volna mennie. Állandó sérülékenysége „elgáncsolta” a döntő sikerek küszöbén.

Aztán 1996-ban Toledóban két nagyszerű versenyzői pálya indult el a csúcsok felé, hogy aztán az egyik fel is érjen oda, a másik pedig önként száműzze magát. Vörös Zsuzsa volt az egyik, Gárdonyi Gábor a másik. Gábor a junior vb-n ezüstéremmel tette le a névjegyét, s itt mutatta meg először magát a nagyvilágnak Vörös Zsuzsa is. Aki aztán meg sem állt a világ tetejéig. Juniorként megnyert mindent, mi nyerhető, aztán felnőttként is. Utóbbi kategóriában egyéni világbajnok, világbajnoki második, Európa-bajnok, s mindez egyéniben. Ehhez társul még a váltó-világbajnoki cím, amit 2000-ben Pesaróban szerzett, s a fehérvári csapat Eb-arany.

- Valakihez látogatóba mentem, amikor a szomszédban megláttam egy kislányt nagykabátban. Nem tudom milyen sugallatra, de azonnal megkérdeztem tőle, hogy nem lenne-e kedve öttusázni? Szerencsére a sportág, a magyar női öttusa szerencséjére igent mondott, tekintettel arra, hogy ő volt Vörös Zsuzsanna.
Kulcsár Antal
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Voros_Zs_07.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Voros_Zs_05.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Voros_Zs_10.jpg
Vörös Zsuzsanna
Zsuzsa minden olyan világversenyt megnyert, amelyet először rendeztek, legyen az négytusa, vagy öttusa viadal. Ő volt a magyar sporttörténelem első egyéni női öttusa világbajnoka, s hosszan sorolhatnánk az elsőket, az örökké legkedvesebb címeket. Egy első verseny ami nem sikerült: az olimpia, amit a hölgyeknek szintén elsőként rendeztek meg Sydneyben. A következő négy év folyamatos kitartó munkája, sikerei végül 2004-ben Athénban megkoronázták Vörös Zsuzsa és a szakosztály vezetőinek, szakmai stábjának munkáját. A Városház téren Székesfehérvár első olimpiai bajnokát köszönthették a város vezetői, az öttusa sport támogatói, rajongói, az ünneplő polgárok tömege.
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Voros_Zs_02.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Voros_Zs_04.jpg
Vörös Zsuzsanna
- Sydneyben pedig a verseny reggelén felszabadultan és vidáman ébredtem. Nyugodt volt a lelkiismeretem, hiszen mindazt a munkát elvégeztem, amit el kellett végezni, s a sydneyi napok alatt is nagyon jó formában éreztem magam. De aztán a lövészetnél megremegett a kezem, nem hoztam azt az eredményt, amit vártam. Ebből adódott aztán, hogya vívásnál próbáltam behozni a lőtéren elveszített pontokat, és a sietségért megint csak pontokkal kellett fizetni. De még mindig nem lett volna semmi baj, hiszen az úszást megnyertem, ám a lovardában már a sorsolásnál kiderült, hogy Fortuna elfordult tőlem. Az egyik legrosszabb lovon a szakemberek szerint hiába mentem jól, mégis sok-sok pont veszett oda az akadályok útvesztőjében. Hiába volt jó évem a idei (2000), a Vb-váltó és az Eb egyéni aranyának a fénye Sydneyben megkopott. Nagyon el voltam keseredve, de majd újra feltöltődök, és újra nekiindulok a következő nagy kihívásoknak.
Vörös Zsuzsanna - Sydney után
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Horvath_V_02.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Horvath_V_01.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Horvath_V_04.jpg
Horváth Viktor
Horváth Viktor is sikeres utánpótlás éveket tudhat maga mögött. 1994-ben már harmadik helyet szerzet egyéniben a háromtusa Eb.-n, majd 1996-ban már megnyerte a négytusázóknak rendezett Vb-t. Junior korosztályban is állt a dobogó legtetején csapat és váltó tagként egyaránt. 2001-től felnőtt korosztályban, mondhatni rendszeresen aranyérmes váltóban és csapatban a nemzetközi versenyeken. Háromszor is volt felnőtt magyar bajnok egyéniben. 2004-ben kihagyták az olimpiára induló csapatból pedig rendelkezett kvótával, (országonként csak két-két fő utazhat), de az eredményei azóta is jönnek… 2006-ban másodjára is ezüstérmet szerzett egyéniben a Guatemalai Vb.-n (az ott nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménye máskor 99%-ban biztosan hogy aranyat ért volna, de aznap Edvinas Krungolcas verhetetlen volt) ezüstöt hozott a csapat és aranyat a váltó tagjaként. 2006-ban az év férfi öttusázója, és jelenleg vezeti a UIPM világranglistáját.
- A legutóbbi olimpiáról úgy maradtam le, hogy én is rendelkeztem kvótával, csakhogy a létszám kötött volt, így végül én maradtam itthon, "lettem létszámfeletti". Most azon leszek, hogy 2007-ben úgy szerezzek olimpiai kvótát, hogy senkibe ne merülhessen fel, hogy esetleg engem kellene itthon hagyni. Még egyszer úgy lecsúszni az olimpiáról, hogy rendelkezem a kvótával, nagyon embertelen lenne...
Horváth Viktor
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Horvath_V_07.jpg
https://volanfehervarottusa.com/wp-content/uploads/2024/02/Horvath_V_12.jpg
Horváth Viktor
Forrás: A mi 40 évünk! A siker 40 éve!
Az Alba Volán SC története '2000